Kill Bill Vol.1

Címkék: mozi szinkron bakik akciófilm

2009.06.08. 20:37

Múlt héten holtan találták meg David Carradine-t, alias Billt. Emlékére és tiszteletére következzenek most egyik kedvenc filmem, a Kill Bill első részének bakijai.

A kezdő idézet: "A bosszú hidegen tálalva a legjobb." már sokmindent elárul a film lényegéből. Ezután fekete-fehér képen egy összevert menyasszony könyörög az életéért, de ami fontosabb, a születendő gyermeke életéért, akinek apja, maga a gyilkos, Bill. Feleslegesen, mert Bill golyót röpít a fejébe. Azokat, akik ismerték Tarantino Kill Bill előtti munkásságát nem érte váratlanul az időbeli ugrándozás és a fejezetekre osztás.

A legelső apró bakira nem is kell sokat várni, mert rögtön az első fejezetben, melynek címe Kobra, bekövetkezik. Pasadenában vagyunk, egy takaros családi ház előtt parkol le a menyasszony. Csengőnyomás, ajtónyitás, majd bemutatkozás helyett a háziasszony és a menyasszony egymásnak esik. A berendezéseket nem kímélve ütik - verik egymást.

 

Van egy olyan jelenet, amikor a háziasszony ráborít egy polcos szekrényt a menyasszonyra.        
Pár pillanattal később, amikor a menyasszony feltápászkodik a földről, megváltozik a szekrény elemeinek és a földre szóródott tárgyaknak az összetétele. Majd egy kis konyhai csihipuhi után már késekkel a kezükben visszamennek a nappaliba és a háziasszony ráesik egy asztalra, a menyasszony meg alulról szúrja a kést az asztalba. A felborult asztalban látszik, hogy benne maradt a kés, de a menyasszony kezében is van egy. Késpárbajukat a hazaérkező kislány, Nicky zavarja meg. A mami mosolyogva érdeklődik, hogy mi volt a suliban, aztán kimagyarázza a felfordulást. Közben meg tudjátok figyelni, hogy a pulóvere tiszta, nincs rajta az a vérfolt, amely pár perccel később, amikor a konyhában beszélgetnek ott van. A konyhai beszélgetés alatt kiderül, hogy a hölgyet Vernita Greennek hívják és ő volt az egyik, aki részt vett a menyasszony megverésében. Vernita kávét készít a Fekete Mambának, majd uzsonát Nickynek. A harcot nem bírják estére halasztani, ugyanis Vernita rálő Fekete Mambára, a lövés viszont a falba fúródik. Fekete Mamba egy jól irányzott késdobással reagál a helyzetre, amivel Vernita halálát okozza. De amikor a halálos dobás után Fekete Mambát mutatja a kamera, már nem abban a falban van a lövés, ahol korábban. Fekete Mamba felajánlja a bosszúállás lehetőségét Nickynek, majd távozik a házból. A kocsiban egy listáról kihúzza Vernita nevét. Következik a második fejezet A vérfoltos menyasszony címmel. Visszarepülünk négy évvel korábbra és megnézzük, hogy hogyan fedezte fel a sheriff az El Pasoi kápolnában, hogy a menyasszony nem halott. A következő jelenetben a kómába esett Fekete mamba a kórházi ágyon fekszik, a szobájához pedig közelít egy fütyörésző, félszemű álnővérke, aki még az öltözőben összekészíti a fecskendőt. Folyamatosan beszél Fekete mambához, majd amikor beadni készül az injekciót, megcsörren a mobilja. Dupla hiba is található e jelenet alatt. Először is, a kórházban nem szabad mobilt használni, főleg nem egy olyan kórteremben, ahol életmentő gépre kötve fekszik egy beteg.

Másodjára pedig amikor előveszi a tűt, eltávolítja róla a védőkupot, még a hang is hallatszik, holott úgy hozta be a tálcán a fecskendőt, hogy nem is volt rajta kupak.

Mobilon Bill hívja Miss Drivert, hogy ne ölje meg álmában Fekete Mambát, hanem várják meg, amíg magához tér és lássák el majd újra a baját. Aztán visszakerülünk a jelenbe és Fekete mamba magához tér. Csendben elsiratja a kisbabáját, majd lépteket hall, ezért gyorsan visszafekszik. A szobába két fickó érkezik, egy ápoló és egy nőre vágyó férfi. A csávó pechére Mamba már nagyon is magánál van és a smár alatt beleharap a fickó alsóajkába. Nem vagyok egy nagy biológus, de elég furcsának tartom, hogy ebbe azonnal belehal a faszi. Újabb érdekesség, hogy Mamba elővesz egy zsebkést a hálóingéből, amit négy év alatt nem fedeztek fel nála az ápolók. Na mindegy, a lényeg, hogy megvan a kés, jöhet az áldozat. Az ápoló pár pillanat múlva meg is érkezik, becsukja maga után az ajtót, amit a látvány mellett a hang is tudtunkra ad. Az elesett férfit Mamba odacipeli az ajtóhoz, ami különös módon nyitva van. Mivel Mamba rájön, hogy ez az ápoló, Buck többször megerőszakolta, amíg ő kómában volt, megöli. Elveszi a kocsija kulcsát, felteszi a napszemüvegét. A feltünő napszemüveg valószínűleg nem tetszett neki eléggé, mert a tolókocsiban ülve már nincs rajta. Hamar megtalálja a puncimercit és nagy nehezen belemászik. Benne ülve miközben mozdulásra szugerálja a nagylábujját, emlékezik. Megtudjuk, hogy a Vipera halálosztag tagjai támadták őt meg a kápolnában, és hogy úgy gondolta O-Ren Ishiit lesz a legkönnyebb megtalálnia. Hiszen a nő azóta Tokió alvilági királynőjévé küzdötte fel magát. O-Ren sztoriját, ami a harmadik fejezetet adja, képregényként mutatják be. Az animátornak a színek jelentettek többszörös problémát. Először is az eredetileg barna szemű O-Ren Ishii-t
gyerekként kék szemmel rajzolták meg. Miután megöli Matsumotot, két testőre érkezik a szobába. O-Ren az ágy alól lövi le őket.

Először a barna nadrágosat, majd a kék nadrágosat. A bibi pedig ott van, hogy mindkét esetben barna nadrágos lábat mutatnak. Újabb időugrás következik és immár a 20 éves O-Ren áll előttünk, aki a legjobb bérgyilkosnő címmel büszkélkedhet.

Egy tetőn áll, fegyverrel a kezében, a körmei ekkor még nincsenek kifestve.
Amikor viszont meghúzza a ravaszt, akkor már pirosban pompáznak.

O-Ren 25 éves volt, amikor részt vett a Fekete Mamba elleni támadásban. Itt véget ér az animáció, a helyszín újra a puncimerci. 13 órahosszába telik, mire Mamba lábra tud állni, tehát több, mint egy fél napot tölt a járgányba és ezalatt az idő alatt senki nem fedezi fel a két holttestet és a kórteremből eltűnt beteg sem hiányzik senkinek sem...

Az okinawai férfi című fejezet a következő. Fekete Mamba egy falatozóban kér útbaigazítást a szakácstól. A beszélgetés alatt a szakács fejpántja elfordul a fején. Egyik alkalommal még így áll:
 Később pedig már így:
A szakács a segédjét kéri meg, hogy hozzon szakét. A férfi nem nagyon akar sietni, mert tévézik.
 A szakács mérgelődik és feldob egy kést a falra.
Majd mikor egy másikért nyúl az, amit korábban feldobott, ferdén áll a falon. Miután sikerül megfenyíteni a segédet Fekete Mamba a tárgyra tér. Hattori Hanzot keresi, mert szüksége van egy japán acélra. Csodálom, hogy megtalálta, ugyanis Hanzo nem Okinawában élt, hanem Mikawában.


A szakács maga Hattori Hanzo felkíséri a szamurájkardokhoz a padlásra Mambát, aki nézegeti a kardokat. Egyszer csak megáll egy piros előtt és megkérdezi, hogy szabad -e?
Hanzo beleegyezik, de amikor értenyúl, akkor már nem a piros kard van ott, hanem két fekete. Végül egy másik polcról, de sikerül kézbevenni a piros kardot.
Közelképen látjuk, ahogy valameddig kihúzza a kardot a tokból.
Majd megnézi magát benne, és következő képben már a kard teljesen ki van húzva a tokból. Arra kéri Hanzot, hogy adjon neki egy kardot. Hanzo nem akarja, de Mamba utal a férfi egyik tanítványára, aki ellen kell a kard. Hanzo rájön, hogy Billről van szó és felajánlja, hogy fogadalmát megszegve készít neki egyet. Egy hónap után kerül sor az átadásra.

És ezzel el is érkeztünk az ötödik fejezethez, melynek címe Leszámolás a Kék levelek házában. Mamba elmeséli, hogy egy évvel az el pasoi mészárlás után O-Ren és csapata 88 eszement átvette a hatalmat az alvilág felett. Győzelmük ünneplése alatt Mamba bemutatja őket. Sohpie-va kezdi, aki szerinte O-Ren jobbján található, nos a kamera tényleg jobbra mozdul el, de valójában Sophie a bal oldalon van. Sophie után következik a tini Gogo, majd Johnny Moe. O-Ren származása ellen, miszerint ő egy kínai - amerikai - japán korcs, Tanaka hangot emelt.
Megtehette, de ezt a feje bánta, ugyanis O-Ren egy határozott vágással eltávolította azt a nyakáról. Ami vicces, hogy ekkor még nem ömlik belőle a vér,
hanem csak a következő pillanatban.
 Tanaka feje más csodára is képes, mégpedig arra, hogy kétszer esik le a nyakáról és két ember elé is odapattan. Először a kopasz férfi rémül meg tőle,
majd a bajszos vénember kap majdnem agyvérzést a fej láttán.
Aztán O-Rent mutatják, de a háttérben látszik, hogy a férfiak viszolyognak a fejtől, pedig az már nincs is ott.
O-Ren ezek után beszédet tart angolul a tanács többi tagjának és ezalatt elég időnk van megfigyelni ahogy a vérfoltok változnak a homlokán.

Ezután Mamba jegyet kér Tokióba. 
Sajnos én még nem utaztam repülőn, de szerintem nem lehet magunkkal felvinni rá szamurájkardot. Az új helyszín tehát Tokió. O-Ren és csapata a Kék levelek háza nevű étteremben tölti az estéjét, de Fekete Mamba új irány szab az éjszakának. Először elfogja a Wc-ben Sophie-t, majd levágja O-Ren előtt a karját. Amikor Sophie-t mutatják, ahogy fetreng a földön és ömlik karjából a vér nem tűnik olyan soknak a kiömlött vér, mint az utána következő távoli képen. Fekete Mamba nem küzdhet meg egyből O-Rennel. Először lekaszabolja néhány őrült harcosát, majd Gogo következik.
Verekszenek és egyszer Gogo úgy eltalálja Mambát, hogy vérrel telik meg a szája.

A következő képben viszont nyoma  sincs a vérnek.
Amikor pedig utána fent áll az asztalon, a frufruja ketté van fésülve, de a következő jelentben már a homlokára van fésülve. Miután elintézi Gogot újabb eszement harcos vár rá. Van egy olyan rész a küzdelem során, amikor lekapcsolják a villanyt és kék a kép.
Ekkor Fekete Mamba elvágja egy férfi lábát  és az szó szerint kicsúszik a képből. Majd további csihi puhi után megint láthatjuk, ahogy egy fickó kimászik a bal alsó sarokban a képből, pedig ezúttal hősnőnk nem vágott még meg senkit sem. A 88 eszement legyőzése után elérkezik végre az O-Rennel való összecsapása. Mindketten a saját szamurájkardjukkal harcolnak.
O-Ren jókora sebet ejt Mamba hátán, aki a fájdalomtól ki is terül a hóba.
 Azonban amikor feltápászkodik a hóban nyoma sincs a vérének. A harc tovább folytatódik de végül Fekete Mamba kerül ki győztesen, mert levágja O-Ren fejét.
Legalábbis a földet ért hajzuhatagból erre következtethetünk. Aztán mégis látjuk a fejét. ahogy beszél és megmutatja a kamera, hogy csak egy kicsit vágott le Mamba a fejének tetejéből.
Majd miután O-Ren holtan összeesik, Mamba leül egy padra és kihúzza a listáról O-Rent.
Viszont ez nem az a lista, amit a film elején láttunk, ugyanis ott a nevek pirossal voltak írva, ez meg feketével van. Majd mikor ezen túlesik, felveszi Sophie-t és beleteszi a csomagtartóba. Sophie Billnek meséli el, hogy mi történt. A visszaemlékezében Mamba kétféleképpen is áll a csomagtartó előtt.
Figyeljétek az épületet és Mamba dőlési szögét!
Biztos az óriási fájdalomtól látta Sophie egyszer így, egyszer meg úgy Fekete Mambát. Aztán újra a repülőn vagyunk és Fekete Mamba készíti az ötös halállistát. Ezzel a listával csak a baj van, sosem tudja egyféle stílusban leírni a neveket.
Míg írja a listát egy férfi elismeri, hogy megérdemlik a halált, Fekete Mamba pedig megérdemli a bosszút. Bill kérdése zárja az első részt, miszerint: "És még valamit Sophie, azt is megtudta, hogy a lánya életben van?"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kdepi01 2009.06.13. 22:41:26

kéne írni ide :D már vagy 5 napja kint van a poszt de még nem nagyon volt időm elolvasni, de holnapra reggel ígérem megejtem :D

kdepi01 2009.06.14. 15:16:02

jó lett :D elolvastam végre :D ennek majd következik a következő része is?

am arra lennék kíváncsi h ezeknek a leírásából mennyit fordítasz más nyelvről és mennyit találsz meg te magad a filmekben?:D

CaT 2009.06.14. 19:48:39

@kdepi01: Természetesen lesz folytatása is, csak a Vol.2 hosszabb és több munka van vele. :D

Két oldal van a segítségemre, az egyik az imdb, a másik a moviemistakes. Az imdb-re csak néhány feltűnőbb bakit tesznek fel, a movie-n meg éppen fordítva van, olyan baki is felkerül, ami nem is baki, hanem csak egyszerűen figyelmetlen volt a néző.
Gyakran megesik, hogy olyan bakit találok, ami sem egyik, sem másik oldalon nem szerepel. Filmtől függ, hogy mennyi az, ami az én észrevételem.

sertésmájkrém 2009.06.14. 19:59:08

Az miért filmes baki, hogy telefonál a kórházban? Mert tilos? lol

Miért kell lépésről lépésre leírni a komplett történetet? Unatkoztál?

A kórházasnál untam meg az olvasását :S a végébe azért még beleolvastam de kár volt:
- direkt ír mindig külön halállistát, ennyire bornyú nem lehetsz, hogy ezt is filmes bakinak nevezed/nézed.
- o-reen fejlevágása/skalpolása, kard a repülőn... na inkább hagyjuk. Tényleg ez az egyik kedvenc filmed?

CaT 2009.06.15. 11:31:22

@sertésmájkrém: egyáltalán nem unatkoztam, csak tudod lehet, hogy nem mindenki látta a filmet, vagy lehet, hogy régen látta moziban és már nem emlékszik úgy rá. Ha olvastad a korábbi munkáimat, akkor láthattad, hogy a végét sosem szoktam lelőni, mert én magam is utálom, ha elárulják mi volt a film vége.

Egyáltalán nem ír mindig külön halállistát, tudod Tarantino rendezési módszerének jellemző vonása, hogy ugrál az időrendben. Egyszer ír csak halállistát, a repülőn, amikor utazik O-Renhez, mert a lista szerint halad, de Tarantino felcserélte Vernita és O-Ren kivégzésének bemutatását.

Igen, valóban ez az egyik kedvencem, már ezerszer láttam. Tudod Tarantinora jellemző az is, hogy túlzásokba esik. Ilyen - csak hogy egyet említsek - ebből a filmjéből a sok vér. Így ha valamit kihúznék az én listámról, amit bakinak számoltam fel, akkor az a véres jelenetek lennének. A Tanaka fejének levágása, meg Sophie kezének levágása.

sertésmájkrém 2009.06.18. 22:51:34

@CaT: :) nem filmismertetőt, hanem bakikat várna az ember. Amiket meg írsz azok nagyrészt még csak nem is azok.

_Szerintem_ így elég gáz a post, ha sokaknak így megfelel és élvezik, örülök neki. :)
Ha nem, akkor gondolkodj el. :)

CaT 2009.06.18. 23:23:17

@sertésmájkrém: Kösz az észrevételedet, de figyi, ha ennyire gáz, amit csinálok, akkor miért olvastad el a második részt is és miért foglalkozol ezzel az oldallal??!! Látogass inkább olyan oldalakat, amiket szeretsz, ami tetszik.:D És ne pazarold a drága idődet holmi filmismertetőkre!! ;)

DRAKEmadaffaka 2009.06.19. 00:15:16

@CaT

szerintem jól csinálod =)
kell 1 kicsi filmismertető is bele ;)

Jedlik 2009.06.28. 18:06:49

Az van ám, hogy mivel B-filmek stílusában készült a film, még direkt is belerakott Tarantino bakikat. Szóval ki tudja melyik szándékos és melyik nem.

CaT 2009.06.28. 20:40:10

@Jedlik: Jaja, ezt sajnos nem lehet tudni. Szeretem Tarantino stílusát. Egyedi!!:D

tammasibela 2009.08.08. 20:36:20

Nagyon király film volt !!! kettőt messze túlszárnyalta. Jó a leírás is, köszi a bakikat:D


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

sa_ttila2 2009.08.08. 21:13:56

hm, tényleg, ezeket én sem vettem észre.... pedig párszor láttam....
magyarázat tényleg az lehet, hogy b-kat ill cartoon jellegűre csinálta Tarantino...
de nagyon jó film, az biztos...
ja, a kórházas részben... a dugós fickónak szerintem átharapta a torkát, csak azt nem mutatták... (-->cartoon)..
ja, és a bicskát tőle vette el, nem?
:)

ttiibboorr 2013.07.15. 14:01:27

Hi,
hogy a vérfolt máshol van, fejpánt is máshogy áll, repülőre hogy lehet felvinni kardot számomra nem minősül bakinak mivel egy B filmben ez teljesen normális és megszokható.

Inkább az érdekelne hogy mi a véleményetek arról h először a O-ren-t öli meg, majd visszarepül USA-ba és a kórházból korábban elhozott punciverdával megy levadászni Vernitát.

Fervun 2014.06.08. 17:56:03

A 4. képen az a fém tárgy az asztaban nem kés.
süti beállítások módosítása