Csúcsformában 2

Címkék: film mozi bakik kulisszatitkok

2009.03.21. 14:03

Vígjátékban bakit keresni, ráadásul olyanban, aminek a végén külön kis is gyűjtik a bakikat nem kifejezetten jó ötlet mint kiderült. Azért lássuk mit sikerült kihozni az alkotóknak a Rush Hour 2 azaz a Csúcsformában 2 című 2001 –es vígjátékból amiben többek közt Jackie Chan és Chris Tucker szerepel. Magáról a filmről nem sok rosszat lehet mondani, vígjátéknak készült, és az is. Nem ezen fogja magát nedvesre nevetni az ember, de egy könnyed szombat esi mozizásra tökéletes.

Szokás szerint rengeteg képernyökép társaságában olvashatod el, mit kúrtak el a filmesek már megint... 

 

 

A film elején (a DVD-n 6:51-nél, de a TV-ben a fene tudja mikor) Carter felmegy énekelni egy night klub színpadára, és mivel akkora, de akkora májer, felhív maga mellé csajokat is, akik kék és bordó estélyi ruhában feszítenek. Ez bizonyára nem tetszhetett kanos rendezőnek, ezért kiadta utasításba, hogy „kurvásítsuk meg” a csajokat, így egy szemvillantás után a nem sokat mutató ruhás dögös csajok, mindent villantó kurvákká változtak, majd mivel ez már túl sok volt, a következő jelenetben vissza:


A legjobb csaj persze nem ment fel a színpadra énekelni, őt inkább üldözőbe vették a fölösök, hova máshova mint egy ház bambusz állványzatára, ahol jó látványosan lehet verekedni, és lepotyogni. Mint azt már az elején sejteni lehetett, a két szerencsétlen egy bambuszon az életéért kapaszkodva végzi, és már most a film 12. percében retteghetünk, hogy vajon leesnek, meghalnak, és a film hátralevő részében újabb sztárokat vonultatnak fel, vagy pedig megússzák? Nehéz kérdés… legalábbis biztosan nehezebb, mint ott kapaszkodni a bambuszon, mert többször is fogást váltanak, széles helyett szűken fogják a bambuszt, stb. Illetve amikor Carter lecsúszik Lee lábához, egyszer a bal, majd a jobb kezével fogja a bambuszt, amikor esnek le, akkor pedig már mindkét kezével Lee lábát fogja:


Van egy baki, ami szerint nem baki, ugyanis Lee autójának a rendszáma JY mint ahogy a képen is látszik, viszont egy későbbi jelenetben, a reptéren JG lesz a rendszáma. Az persze senkinek nem jut az eszébe, hogy mi van, ha ez nem is Lee autója, hanem egy szolgálati autó amiből van több is? Illetve a háttérben igen komoly 32 –es rendszámú autó senkit nem zavar? Oké persze lehet egyedi rendszámokat venni, hogy GAZSI 01, meg WILD 69 de ez a natúr 32 mégis eléggé kellék szagú:

A két balfék nem adja fel, tovább hajkurásszák Rikit, aminek az lesz az eredménye, hogy kiteszik őket pucéran egy hídra, ahonnan visszamásznak gyalog a rendőrségre, ahelyett hogy hívnának egy rendőrautót. Elvégre kevésbé ciki kilométereket gyalogolni pucéran. A rendőrségen aztán nekilátnak felöltözni, mindezt a film 22-ik percében, amikor is egy kopogó szellem társul melléjük, bár ez látszólag senkinek nem tűnik fel. Nézzük csak a képeket, hogyan rendezte át a ruhásszekrényt a szellem egy tizedmásodperc alatt, majd vissza:

Nem kell meglepődni azon, hogy ez nem tűnt fel sem Carternek, sem Leenek, ugyanis a filmben mindenki hülye. Erre ékes bizonyíték, hogy ugyanebben a jelenetben Lee fordítva köti meg a nyakkendőjét, úgy, hogy annak a hátulja van előre. Ez persze senkit nem zavar. Carter nem foglalkozik vele, Lee főnöke sem, és az amerikai titkosszolgálatos hapsit sem hatja meg a dolog. Talán ha a szaros alsógatyája lenne kifordítva a hátuljával előre a nadrágja fölé húzva, azt talán már megszólnák, bár ki tudja…

De amíg ezen kattogunk, más is ketyeg, mégpedig egy bomba a rendőrségen. Mégpedig nem is akármilyen bomba, hanem gatya betűrős fajta! Nem sokan hallottak még erről a bombáról, ugyanis nagyon veszélyes, az áldozatoknak a robbanás hatására betűrődik az ingje a nadrágjába, valahogy úgy mint Leenek:

Mivel Kínában már túl meleg a talaj, irány Amerika! A neten egyesek bakinak nézik azt, hogy nem ugyanolyan géppel indulnak el mint amivel érkeznek hőseink, de akik így gondolják, azok bizonyára nem hallottak még az átszállásról.

Amerikában aztán egy szép csajszi beavatja őket a titokba, mégpedig hogy itt hamis pénzről van szó, és a csúnya emberek azért robbantgatják a rendőrséget meg stb, hogy ne keltsenek feltűnést. De ez hagyján, a zseniális terv ennyiből nem merül ki, ugyanis a hamis pénz olyan szuper tuti frankó, hogy arról aztán senki meg nem mondja hogy hamis. Igaz hogy csak az egyik felére van nyomtatva, de az ecserin vagy a keletinél attól még ez szuper tuti (ha animált gifben is érdekel, kattints ide):

Ugyanebben a jelenetben állítólag a szoba ablakán tükröződik egy kamera a jobb felső részen… na hát én azt nem láttam, de attól még persze ott lehet, a tipi tapi dínóval együtt. Csak úgy mint a mikrofon tükröződése Carter autójának szélvédőjének jobb oldalán, amikor a szép csajszitól mennek el, és Carter mondja Leenek, hogy milyen alacsony…

Egy kis futkosás, egy kis pofozkodás meg miegymás, és már a film 52-ik percénél is járunk, amikor egy teherautóba zárják a balfék közegeket, hogy elvigyék őket Las Vegasba. Teljesen logikus ez minden filmben, hogy nem a jókat, hanem odaviszik ahova a leginkább nem kellene, ahol aztán végső csapást tudnak mérni a gonoszra. Ennél talán csak az a jobb, amikor a gonosz legyőzéséhez szükséges eszköz (pl csoda kard) a gonosznál van mondjuk a falra felakasztva, hogy még véletlenül se kelljen messzire menni, ha a szükség úgy hozza. De ne kanyarodjunk el a Csúcsformában 2-töl, mint az útközben kereket cserélő kamion…


…ami épp napfogyatkozás idején kelt át a sivatagon. Mi más magyarázat lenne arra, hogy egyik pillanatban még szürkület van, égnek a lámpái, a következő pillanatban verőfényes napsütés van, és lekapcsolt lámpákkal suhannak, majd ismét sötétben érkeznek.

A film nem lenne érdekes, ha innentől kezdve végig fogságban lennének főhőseink, tehát kiszabadulnak, és átöltöznek, majd bemennek a gonosz barlangjába, ami jelen esetben egy kínai kaszinó. Itt Leet igen hamar elkapják, és összekötik ragasztószalaggal a kezét, ami egyik jelenetben össze van kötözve, a következőben pedig már nincs:

Mivel már nem sok van hátra a film végéig, itt már nem sok a duma, inkább az akcióé a terep, megszemlélhetjük, hogyan cseréli le Carter, a barna krokodilbőr cipőjét röptében egy fekete edzőcipőre a film 73-ik percében, amikor leül egy székre.

Majd ékes bizonyítékot láthatunk arra is, hogy Computer Grafika ide vagy oda, az emberi munkaerőt nem lehet pótolni egy filmben, ráadásul bizonyára olcsóbb is volt felhajtani egy szobortámasztó négert mint bonyolult technikával megoldani a problémát, hogy csak akkor dőljön fel a szobor, amikor a rendező akarja, és ne akkor, amikor a gravitáció:

Természetesen nem csak Carter cserél lábbelit harc közben, hanem Hu Li (a kínai csajszi) is. Ez persze érthető, ugyanis a magassarkú lehet jól mutat, megemeli a popsit meg minden, de ha a forgatáson kimegy a bokája a színésznőnek és milliókra pereli a stúdiót, az senkinek nem jó. Az első képen nem igazán látszik, de magas tűsarkú cipőben nyomják, azzal kardozik a két szépség:

Az ilyen apróságokon már tényleg ne akadjunk fel, minthogy a rulett kerék amit Carter felkap, valójából gumiból volt, a tetején lévő ezüst színű rész össze vissza hajlása és fityegése alapján legalábbis ez valószínűsíthető, illetve a szép amerikai csajszi lelövésekor nem volt sem bemeneti seb, se vér se semmi, de később már bibis és véres a karja amikor előkerül, vagy hogy a nyitóünnepség rengeteg konfettijét, szerpentinjét, és egyéb vackát amit szétszórtak, ki és mikor takarította fel?

És végül a szluszpoén:
A hamis pénz előállításához klisék rosszak, ugyanis azokon a nyomtatandó minta tükörképe kellene hogy legyen, de amikor az egyik főgonosz bácsi megvillantja az adu ász kliséket, láthatjuk hogy ezen bizony olvasható minden felirat… ami elég nagy baj.


 

Itt a hibás klisé, fuss el véle! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nightqueen † · http://nightqueen.blog.hu 2009.03.21. 21:29:41

Több posztot! Több olyan filmet amit ismerek is! :D

kdepi01 2009.03.21. 22:51:04

mikor lesz és melyik csatornán amúgy?
és a szobortámasztó négereset nemértem xd

ELKÚRTUK 2009.03.21. 23:22:36

@kdepi01: Ma este volt, azt hiszem a TV2-n. De látom megint elkúrtam én is, mert nem írtam bele a posztba.

Nézd meg a szobortámasztós képek közül a felsőt alaposabban. Bal alsó sarok.

Cortez3120 2009.03.22. 21:55:17

azta rohadt xD ez a szobor támasztós naggyon nagy, alig vettem észre ,LOL
amugy nagyon jó az oldalad!

Cortez3120 2009.03.22. 21:56:08

amugy itt az én blogom is :9 nem nagy cucc annyira :D
www.autoshot.blog.hu

Wolfman017 2009.03.23. 15:06:53

Nem találtam kapcsolatok menüpontot, azért ideírom. Ma megnéztem a Kígyók a fedélzeten-t, és azt vettem észre 1 óra 31 percnél, hogy a narancspólós srác néger srác leszáll a gépről, aki letette, majd a következő jelenetben mikor már az anya csúszik a gyerekével, ott jön le hátul a lépcsőn :D Első baki amit észrevettem, nagyon megfeküdtem a nevetéstől

Honer (törölt) 2009.03.26. 01:52:51

A rendszámhoz csak annyit hogy Angliába olyan rendszámod van amilyet akarsz, ha van elég pénzed. Akár 1 betű, akár 1 szám is lehet.
süti beállítások módosítása