Fűrész IV

Címkék: sorozat film horror thriller bakik

2009.08.08. 15:49

Így lassan a vége előtt tartsunk egy kis összegzést.  Az első részben megismerkedünk Jigsaw-val és Amandával, továbbá Gordon doktorral; a másodikban csatlakozik a történethez három nyomozó: Rigg, Kerry és Eric. A harmadikban egy újabb doktor lép a képbe, Lynn személyében. Pályafutása elég rövidre sikerül, viszont nemcsak tőle, hanem két főszereplőtől is búcsút vehetünk: Amanda és Jigsaw is meghal. A nyomozók viszont: Eric, Rigg és Hoffman még életben vannak, hiszen fontos szerep jut nekik a negyedik részben.

Nem tudom, hogy ti hogy voltatok vele, de én mindig alig vártam a következő Fűrész részt. Állandóan azon agyaltam vajon hogy fogják folytatni, vajon milyen bőrt tudnak még lehúzni erről a sztoriról. Ám legnagyobb meglepetésemre kerek egész lett  az öt rész. Nagyon jól kitalálták és le a kalappal a készítők előtt. Ami pedig a bakikat illeti, még mindig a harmadik rész az, amelyik a legtöbbel büszkélkedhet.

A negyedik rész Jigsaw boncolásával kezdődik. A gyomorforgató jelent alatt két bakit is ejtettek.
Az egyik, hogy a vágás, amit anno Lynn csinált Jigsaw fején kicsit lejjebb került. Miután kiveszik Jigsaw agyát, a mérlegre teszik, a mérleg ugyanannyit mutat, mint mikor nincs benne az agya. Jigsaw gyomrában pedig találnak egy kazettát, amit Hoffman nyomozó hallgat le. Jigsaw közli benne, hogy a játéknak még mindig nincs vége.

Rigg és Hoffman megtalálja Kerry holttestét. Mialatt helyszínelnek, megérkezik az FBI. Strahm és Perez ügynökök szerint kell lennie még egy tettestársnak, hiszen Kerryt sem Amanda, sem pedig Jigsaw nem lett volna képes felakasztani oda. Hoffman hazaküldi Rigget pihenni. Rigg egyedül marad a lakásában, mert a felesége, Tracy magára hagyja, elutazik az anyjához. Rigg otthon nem nagyon tud aludni. Arra ébred fel, hogy Jigsaw üzenete várja. Eric még életben van 90 percen át, Hoffman élete pedig Ericétől függ. Riggnek meg kell tanulnia hogyan kell lemondani, és akkor mindenki életben fog maradni.
Rigg először egy csajon segít, aki megmenekülése után majdnem megöli őt. Közben a nyomozók meglepő ujjlenyomat eredményt kapnak. Rigg ujjlenyomata található mindenhol, ráadásul a lakásából lövést jelentettek a szomszédok. Strahm Perezzel és a többi zsaruval odamegy Rigg lakásába, aminek falán többek között hat ember fotója díszeleg. Jill, Jigsaw exneje nem illik a képbe, így beviszik kihallgatásra.
Rigg egy hotelbe megy, ahol megtalálja felesége képét egy ládán. Amikor a fotó hátoldalát mutatják, akkor az van ráírva, hogy She needed you. Amikor másképp tartja a képet, mert kinyitja a ládát, akkor látszik, hogy a fotón a szöveg She needs you. A bőröndben a következő játékos kazettája és fényképe van benne.

Amíg Strahm visszaemlékezésre kényszeríti Jillt, addig Rigg elindítja a dagi Ivan játékát. Ivannak 60 másodperce van arra, hogy döntsön az életéről.
Az idő úgy látszik másképp telik, mert összesen négyszer mutatják a ketyegő órát, ám a második alkalommal sok többet mutat, mint harmadjára.
Jill felidézi azt az estét, amikor elvetélt egy drogos, Cecil hibájából. Épp távozni készült a kórházból, amikor Cecil dörömbölt a külső ajtón. Két ajtón keresztül lehetett kijutni a kórházból. Érdekes módon a belső ajtó kétszer is kulcsra záródik magától.
Először amikor Jill kijön rajta, becsapja maga után, de amikor visszafordul, hogy kihozza Cecilnek a kabátját, mégis kulccsal kell kinyitnia.
Ezután is csak úgy becsukja maga után, mégis újra kulccsal kell kinyitnia Cecil utasítására. Strahm nem akarja elhinni, hogy ez az eset tehet arról, hogy Jigsaw sorozatgyilkos lett. Beszélgetésüket megzavarják, mert megtalálják Ivan holttestét.
Amikor a tükörben mutatják Ivant, akkor jól látszik, hogy valóban a jobb szemét szúrta ki a gépezet.

Utána mutatják oldalról és a jobb szeme egyáltalán nem véres.
Aztán szemből látjuk a holttestet, és helyesen a jobb szeme van kinyomva. Strahm és Perez azon tanakodnak, hogy tudtak behozni egy szállodába ilyen szerkezetet. Ezt a szállodai szobát hat napja egy Art Blank nevű ügyvéd vette ki, aki viszont két hete eltűnt. Közben Rigg újabb áldozatokat talál. Egy nőt és a férjét, akiknek van egy kislányuk is. Az apa bántalmazta a kislányt is és a feleséget is, de a rendőrségen sem a nő, sem a kislány nem mert beszélni. Most az asszony döntött és megölte a férjét, hogy ő maga életben maradhasson. Rigg odaadja a nőnek a kulcsot és a kabátját, majd magára hagyja. Az asszony a véres kezével megfogja Rigg polóját.
 Ez a vérnyom a film során többféleképpen néz ki.
Perez és Strahm közben érdekes információhoz jut, miszerint minden áldozatot ugyanaz az ügyvéd védte, mégpedig Art Blank. Sőt mi több, Jill Tuck ügyvédje is ő volt. Abban a házban, ahol megtalálják a halott férjet és az életben maradt feleséget, Perez ügynökre is vár egy meglepetés. Viszont a számára készült magnetofonnal egy kis bibi történik.
 Mikor először nézi meg közelről, a piros kis gomb kint van.
Aztán odahajol, és a gomb hirtelen be van nyomva. Ő megnyomja, a gomb kiugrik, és elindul a lejátszás. Miután a megsebesített Perez ügynököt elviszik, a szobát mutatják, ahol Eric és Hoffman van bezárva egy harmadik férfivel.
Az óra 19:46-ot mutat, miután a harmadik csávó visszateszi Ericet a jégre, újra látjuk az órát, ami ezúttal 19:40-et mutat.
 Kizárt, hogy közben csak 6 másodperc teljen el,
ráadásul egyszer mutatják a csávót, az asztal mögött ülve és oldalt látszik az óra, amin már vagy 30asnál vagy 20asnál jár a másodperc. A fickó elmondja, hogyha Rigg átmegy a próbán, akkor mindannyian életben maradnak. Végül odaad egy fegyvert és egy golyót Ericnek.

Közben Strahm telefonon közli a rossz hírt Perez ügynök édesanyjával. Miután leteszi a kagylót, gondolkodik és tombol.
Amikor először borítja le a dolgokat az asztalról, akkor a monitoron a kék képernyőkímélő van,
de előtte és utána is egy program van megnyitva.
Strahm újra lerohanja Jillt. A nő beszédéből kiderül, hogy Artot is és Jillt is elküldte Jigsaw a fenébe. Jigsaw áldozata lett Cecil is, aki a magzat gyilkosa volt.
Amikor a férfi nekinyomja az arcát a szerkezetnek, látszik, hogy nem vágja meg magát, hanem csak ráfecskendezik a vért. 
A történet után Strahm kirohan a kihallgató szobából, és végre rájön a fotó alapján, hogy mit jelent az, hogy négy falból áll a ház. 
 A fotót két kézzel fogja a kezében,
majd amikor közelről csak a képet mutatják, két ujj látszik a kép felső sarkában.  Strahmnak Jill árulja el az épület címét.

Amikor Rigg megérkezik az épületbe 3:41 van hátra.
Közben megtudjuk, hogy a fickó, aki egy szobában van összezárva Erickkel és Hoffmannal, nem más, mint Art Blank. Ekkor 2:35-öt mutat az óra. A két esemény között jóval több perc telik el.

Rigg semmit nem tanult a játékból, hiszen Erick figyelmeztetése ellenére is kinyitja az ajtót, amivel a halálát okozza. Rigg meglövi Artot. Art és Rigg vitatkoznak, ami azzal ér véget, hogy Rigg lelövi Artot. Rigg is meghal, de előtte még abban a megtiszteltetésben részesül, hogy láthatja, ki volt a harmadik fél, aki végig segítette Jigsawt és Amandát.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Villy 2009.08.08. 20:07:26

Mondjuk otthon nekem is olyan az ajtóm, hogy ha becsapom kívülről akkor csak kulccsal lehet kinyitni.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.08.08. 20:09:52

Az elsot meg megneztem, a masodikba beleneztem, a tobbi mar nem tudott megmozgatni.

2009.08.08. 20:38:42

Ha a képen látható óra valóban óra, akkor a 19:40, és a 19.46 között hat perc, és nem hat másodperc van.
Ugyanez vonatkozik a másik hívatkozásra is
ahol 2:35, és 3:41 között 66 perc van.

Hatványpatkány 2009.08.08. 22:25:14

akár magad vetted észre számos órányi nézéssel ezt a sok diszkrepanciát, akár vetted a netről bárhonnan, azért hadd érdeklődjek:
beteg-e vagy?

glabla 2009.08.08. 22:35:49

ha tükörben mutatják akkor az a bal szeme nem a jobb.

belagezabela 2009.08.08. 22:41:48

az 1 rész jó volt de a többi egy vértócsás baromság. Viszont lesz még 2 rész

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.08.08. 22:55:20

kicsit benéztél pár dolgot, (majdnem az összeset) az órás dolog is és a tükör is :)

Tiba 2009.08.08. 23:26:29

Inkább ti néztetek be pár dolgot:
ha megnéztétek volna tükrös képet és lenne eszetek akkor látnátok hogy jobb szeme lukas, az óra meg perc:másodperc-et mutat (attól még hadd hívja már a postoló órának banyek)

kdepi01 2009.08.10. 07:57:24

köszi ezt már vártam :)

@Tiba: így van, az óra perc:másodper, és visszaszámol

CaT 2009.09.17. 16:39:23

@honeybunny: Szeretném folytatni, csak az a gond, hogy nem nagyon van időm. Lehet nem gondoljátok, de rengeteg meló egy ilyet összehozni.
Ha nagyon megeröltetném magam, talán sikerülne két-három hetente összehoznom egy-egy postot. Feltéve ha van rá igény. Azon is gondolkozom egyébként, hogy hogyan lehetne azt megoldani, hogy ne legyen annyira bő. Mert többen reklamáltak, hogy túl hosszú, nem koncentrálok eléggé a lényegre, sok a leírás. Szóval keresem minden téren a megfelelőt.

Nightqueen † · http://nightqueen.blog.hu 2009.11.19. 19:41:50

A monitoros dologhoz szólnék hozzá.
Mikor készenléti állapotba rakod a gépet ( alvásnak is nevezik) akkor azt a képernyőt látod ami az első képen van amit te egy képernyőkémílőnek néztél( tehát kint vannak a felhasználók, meg h hány program fut meg a beérkezett üzenetek) és itt ha rákattintasz a felhasználói fiókodra akkor ugyanazok a programok lesznek megnyitva mint mielőtt készenlétbe raktad a gépet. Ez nem baki. Szerintem. Remélem érthetően magyaráztam el.

keremia 2010.09.03. 21:37:38

Hali!
Kicsit későn szólok hozzá,de talán érkezik válasz.
Nyugodtan mondhatjátok majd,minek nézem ha nem értem,de valami nem hagy nyugodni a IV. részben.Bár lehet tök egyszerű csak nem veszem észre.
Hogy van az,hogy az elején boncolják, majd a visszaemlékezésektől eltekintve valós időben követi(filmbeli) egymást a cselekmény és a végén ott leszünk ahol a harmadik rész végződik?Hiszen az Apa keresi a lányát,és lelövik.De ha az valóban akkor történik,akkor
előtte hogyan boncolhatják azt aki ott feküdt még mindig?
Valaki magyarázza már meg ezt a filmbéli mőbius eseményt!
Köszönöm.

keremia 2010.09.03. 21:39:01

Amúgy jó az oldal tetszik,nem kis munka,minden elismerést megérdemel.

CaT 2010.09.05. 15:48:20

@keremia: Örülök, hogy tetszik, köszi!

keremia 2010.09.05. 20:21:56

A VI. részről esetleg egy szösszenetet?
Most láttam és pár dolog kicsit megkavart benne,talán nem én egyedül vagyok ezzel így.

CaT 2010.09.08. 17:04:23

@keremia: megnéztem én is tennap este, mi az, ami megkavart?
süti beállítások módosítása