Holnap a TV2-n 23.10 perces kezdettel a Fűrész első részét nézhetik meg azok, akik még nem látták, és újra megcsodálhatják azok, akik még nem unták meg. Ennek örömére kerítettem magamnak egy kis szabadidőt és megcsináltam az 5. rész bakijait. Ezúttal szeretnék azoknak...
Így lassan a vége előtt tartsunk egy kis összegzést. Az első részben megismerkedünk Jigsaw-val és Amandával, továbbá Gordon doktorral; a másodikban csatlakozik a történethez három nyomozó: Rigg, Kerry és Eric. A harmadikban egy újabb doktor lép a képbe, Lynn személyében....
Valahogy kimaradt az életemből egészen tavalyig ez a film. Nagyon kíváncsi voltam már rá, hogy milyen lehet, hiszen Edward Norton és Brad Pitt neve nagyon vonzó volt számomra. A színészi alakításukban nem is csalódtam, de a sztorit elég vontatottnak találtam. Először a...
Szó mi szó, ezzel a harmadik résszel megszenvedtem. Elég sok a baki benne, ráadásul figyelni kellett arra is, hogy amikor az előző két részre emlékeznek vissza, akkor minden klappol-e. Szerencsére a memóriájuk elég jó. A második rész Erik Matthews nyomozó csapdába esésével...
A második rész is ugyanúgy kezdődik, mint az első. A menyasszony utolsó mondata Billhez: "ez a te gyereked!" Valószínűleg mindenkinek beugrik, hogy Bill az előző rész végén azt mondta, hogy a kisbaba életben van. Fekete Mamba viszont ezt nem tudja és folytatja a bombasztikus...
Múlt héten holtan találták meg David Carradine-t, alias Billt. Emlékére és tiszteletére következzenek most egyik kedvenc filmem, a Kill Bill első részének bakijai. A kezdő idézet: "A bosszú hidegen tálalva a legjobb." már sokmindent elárul a film lényegéből. Ezután...
A Fűrész második részében régi és új szereplők fűzik tovább a történetet. Sokan belehalnak a játékba, de ezúttal is maradnak túlélők a folytatáshoz. A villanykörte megjelenéséből már sejteni lehet, hogy most is egy sötét zugban tér magához valaki. Az áldozat...
Szintén egy korábbi kérésnek eleget téve következnek most a Halálos fegyver című filmben ejtett bakik. A film karácsonyi zenével indul, és a kamera egy Los Angeles-i hotelszobába visz el minket. Az ágyon egy fiatal hölgy fekszik elég lengén felöltözve. Az arckifejezéséből...
Sajnálom, hogy ilyen sokáig film és baki nélkül maradtatok, de kárpótlásul itt van egy olyan sztori, amit azt hiszem, hogy mindenki ismer. Aki meg eddig nem látta, az valószínűleg megnézte múlt hét szombaton (április 18.) este. Most ennek az Oscar-díjas alkotásnak olvashatjátok...
Stephen King Titkos ablak, titkos kert sztorija alapján készítették el ezt a filmet Johnny Depp és John Turturro főszereplésével. Én sosem olvastam Stephen King könyveit, és a filmadaptációk közül is csak a Ragyogás meg a Kingdom Hospital tetszett. Ezt annak idején csak Johnny...
